Étkezési szokások

Étkezési szokásokAz étkezési szokásaink sokat változtak az ősidőktől fogva mikor az előember még kézzel evett és lassan jött rá arra is, hogy a tüzet fel tudja használni arra, hogy süssön. A gyűjtögetésről áttért a letelepedésre, megtermelte magának amire szüksége volt. Az ókorban már egy jó szakács nagyon fontos volt a nemesség vagy az uralkodó számára. Az akkori kor jellemző fogásait minden probléma nélkül el kellett készítse, Rómában nagy becsben tartották. A középkorban az uralkodó egyik fontos alattvalója volt. A szegényebbek jellemző étele a kása volt míg az előkelők jobban megengedhették maguknak a húst. Az aránytalan húsfogyasztás azonban sokszor köszvényt okozott. A modern kori éttermek a 19-20. század fordulóján jöttek létre. Itt már a szakácsok a főszakács irányítása alatt ténykedtek. Az európai konyha az arabból is vett át ételeket. De ma már megtalálható a világ számos konyhájának fogása az étlapon. A szakácsok előkészítik majd elkészítik a levest, a főételt és a desszertet is. A nívósabb éttermek persze megfizetik a szakácsokat is, hogy azok egyre jobbak legyenek. Némely étterem nagy presztízsnek tartja a Michelin csillag megszerzését is. Az ókorban és a középkorban a sütemények a szakácsok által készülhettek el vagy a pékek által. A cukrászat azonban inkább a 18. századi felvilágosult abszolutista udvarokban volt jellemző. Ekkor már megjelentek az első szakácskönyvek. A cukrászat világszinten a 19. században terjedt el a kávézóknak köszönhetően, hiszen aki teát kért az teasüteményt is kért egyúttal. Ma már a pékség és a cukrászat néhol összefonódott attól függetlenül hogy a két szakma teljesen különböző. Minden sütemény alapja a tészta, illetve a tojás és a tej. De kerülhet bele vaj és dió is akárcsak meggy.  Ez attól függ igazán, hogy a cukrász tortát vagy pitét akar-e készíteni esetleg rétest. Minden sütemény finom tud lenni, de a házinak ezen a téren sincs párja. Vannak családok, ahol apa és fiú ugyanazt a szakmát űzi. Püspökladányban minden bizonnyal könnyen találhat állást az, aki szakács, esetleg cukrász pozícióban kíván dolgozni, elég csak megnézni a püspökladányi mérnök,szakmunkás munkák aktuális kínálatát, láthatjuk hogy mind a két szakmában keresnek jártas munkaerőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Posted by: admin.starkingnet on